06/10/2026
A hitelbíráló szemével #6
Jött egy igény az üzleti terület részéről: egy új ügyfélcsoport egyik cége finanszírozást szeretne. Mondtam, szó sem lehet róla. Kérdezték, hogy miért. Mondtam: a fő tulajdonos személye miatt. Mentőötlet: 100% pénzóvadék mellett? Mondtam, hogy akkor sem.
Hat évvel korábban, még restrukturálási területen dolgoztunk együtt ezzel az ügyféllel. Rendszeresen megszegte a szavát, nem tartotta magát az ígéreteihez, sokszor csúsztatott – a célja az volt, hogy különböző módokon behúzza a bankot a csőbe. Hat év múlva, más felállásban találkoztunk újra – a cégcsoport egy része addigra már fizetésképtelen lett.
Ilyen 100%-os pénzóvadék egyébként jellemzően bankgaranciáknál fordul elő, vagy amikor például magánszemély nyújt biztosítékot – a bank kockázata ilyenkor gyakorlatilag nulla.
Kezdődhet a finanszírozás egy kis kockázatú ügylettel, de aztán idővel elindul az alkudozás. És ha valakinek van egy mintázata, ami évekre visszamenőleg igaz, ott nem az a kérdés, hogy megbízom-e abban, hogy biztos megváltozott – hanem az, hogy amilyennek ismerem, az alapján üzleti kapcsolatot sem szeretnék létesíteni vele. Az ügyfél-bank kapcsolat jó esetben egy hosszú évekig tartó együttműködés, ahol mindkét fél számít a másikra, nem csak egy darab ügylet. Lehet, hogy van egy jó biztosíték, de rosszhiszeműség esetén sokszor az sem elég védelem.
A banknak – pontosabban az ott dolgozóknak – hosszú a memóriája.
A tulajdonosi körnél a korábbi tapasztalat, az átláthatóság és hozzáértés kulcstényezők. Az előző bejegyzésben volt róla szó, hogy az antipátia megemeli a lécet, de a bizonyított negatív mintázat már no-go döntést eredményez.
A pozitív track record, az őszinteség és hogy valaki megtartja a szavát, erős tőke – ennek ellenkezője pedig óriási, láthatatlan teher. Sosem lehet tudni, hogy ki vesz majd részt a döntési láncban, aki emlékszik Rád.
Jövő kedden folytatjuk.
A példák valós tapasztalatokon alapulnak, a beazonosíthatóság elkerülése érdekében a részleteket megváltoztattam.
